Barátkozzunk

Bosszúságok bejegyzései



Bekaptunk valami vírust?

 
Bekaptunk valami vírust?

Doni már második éjjel ébreszt 2-3 óránként, hogy kimenne.

Én már napok óta sűrűn járok WC-re, ma meg mindent kihánytam.

Éva telefonált, hogy nem tud ma jönni. Rosszul van, ugyanazok a tünetei, mint nekem.

Semmit nem tudtam megcsinálni abból, amit mára elterveztem.

Remélem. hamar túljutok ezen az állapoton. De a szívpörköltöt holnap feltétlenül el kell készítenem.

Ráadásul kiújult az aranyerem.

 

 




Megint a kutya téma

 
Megint a kutya téma

Doni kikéredzkedett.

Nyitom az ajtót, persze ő megy elöl.

Szindi, szájkosárban ugyan, de azonnal a lépcső tetején terem, ráugrik a kiskapura, és törekszik befelé.

Csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy nem történt megint tragédia.

Az utolsó pillanatban vissza tudtam csukni a kaput. ami nem semmi, ha egy 60 kilós megvadult dög csapja ki.

Alaposan odaszoríthattam az állkapcsát, de úgy kell neki.

No, meg az sem semmi, hogy a kutya ránk töri a kiskaput.

És hogy én rácsapom a ránk  támadó kutya pofájára?

Mégis, mit kellett volna tennem?

Nem emlékszem, mit mondtam, de csúnya lehetett.

Gyurikánk természetesen nekiállt feljebb:

-Vak maga?

-Nem látja a kutyán a szájkosarat, és a lépcsőlejárón a piros rongyot?

A rongyot csak úgy látom, ha kilépek. A kutya fekete pofáján a fekete bőrszíj sem igazán feltűnő, de láttam. Az más kérdés, hogy attól a puha kesztyűbőr szíjtól még tud harapni ha nem is tudja akkorára tátani a száját, ha nem is olyan erővel.

Mindenesetre Doni kétszer műtött szemének elég 1 nem túl erős ütés, hogy végképp leváljon a szemlencse, és egészen megvakuljon arra a szemére.

Bár nem vagyok biztos, hogy lát rajta valamit.  A feldobott kekszet hosszú ideig nem tudta elkapni, és még most is sokat téveszt.

Képtelenek felfogni, hogy póráz nélkül nem hozhatják le?

Mindegy, most már kénytelenek vagyunk ügyvéd által felszólítani.

Pedig most sok megbeszélni valónk lenne. Pl. a társasházzá alakulás problémáját, amihez nem jó ez az elmérgesedett viszony.

Zoli azt is fölvetette, hogy ameddig nem rendeződik ez az áldatlan helyzet, bérelne nekem egy lakást. Csakhogy a kutyának kert kell, mert én nem tudom levinni sétálni. No, meg ha nyárra el is menekülök, azért télen szeretnék a saját lakásomban, nyugodtan élni.

Ráadásul most megint kezdődik elölről Doni félelme. Megint kísérgetni kell.

A történtek annyira megviseltek, hogy :kiszórtam az őrölt borsot, levertem a liszttel teli tányért, aztán föl akartam tölteni a borsdarálót, de annyira remegett a kezem, hogy levertem a polcról a borssal teli üveget, ami ráesett a meggybefőttre, mindkettő a konyhakövön landolt. Persze, hogy eltörött.

Takarítás közben az üvegszilánkok alaposan elvagdosták a kezemet, egy aprócska szilánkot meg képtelen vagyok kipiszkálni az ujjbegyemből. Talán már nincs is ott, de szúr!

********************************************************************

Múlt héten Zoli elhagyta a méregdrága Pier Cardin szemüvegét. A koncerten kénytelen volt az Adidas sportszemüveget használni. Öltönyhöz elég furán néz ki.

Tegnap meg elhagyta azt is.

Szerencsére meglett.

Vezetéshez muszáj használnia.

Este letette a garázsban a kocsit, és benne felejtette.

Ma délután a repülőtérről taxival jött érte, merthogy az kell a vezetéshez.  Még jó, hogy időben észrevette.

Csütörtökig nem lesz itthon.

******************************************************************

Én már 3 napja szedem a dilibogyóimat.

Azóta minden éjjel furcsákat álmodom.

Mindig ugyanazt, de mindig tovább fejlesztett változatban.

Szinte soha nem szoktam álmodni.

És rettenetesen fáradt vagyok...

Mindig aludnék...




Próbálkoznánk

 
Próbálkoznánk

felértékelni az ingatlanunkat.

Kiváltottuk a tulajdonlapot. Se teleknagyság, se  házméret.

No, meg a lakás, és a garázs, pince nm értéke sem lehet egységes.

Emlékszem, Füreden kijött az Önkormányzatból valaki, felmérte, és az szerint fizettük az adót.

Persze még mindig nem tudjuk, hogy hivatalosan hány négyzetméter?

Ez semelyikünk  örökösödési okiratából(nálam 1968-ban) Zolinál (1998-ban) nem derült ki.

De még a '65-ös adásvételi szerződésbe sincs beleírva.

Így tul. képp a hasunkra is üthetünk.

Hogy vegyem elő a centimétert, és én mérjem föl?

Ki fogja elhinni nekem, hivatalos pöcsni nélkül, hogy valós adatot írtam?

Bonyolítja a helyzetet, hogy ez 2 lakásos családi ház.

Szóval passz!

12 éve volt ugyan felújítás, de : csak a kazánt cseréltük cirkóra, a falban a vezetékek lettek áthúzva, és ki lett festve. Tehát szerintem ez nem teljes felújítás, esetleg nagyjavítás.

Számomra egyáltalán nem értelmezhető, hogy mi rejlik a "felújítás" definíció alatt.

Mert nyílászárók, parkett, padló, csempe felújításra már nem futotta.

És egyáltalán: én 3 ingatlanban vagyok résztulajdonos. Ebből kettő necces, ha nem a fél részt tekintjük. De mint tudjuk, nálunk nincs családi adózás, akkor miért számolnám a fél-fél részeinket egybe?

A Ciklámen utca az én életemben biztos, hogy nem lesz árúba bocsátva, de a Körvasútsor már valószínűleg igen. Baboshegyért az ottani önkormányzatnak fizetünk építményadót.  Vajon azt el fogják törölni?

Legjobb lenne, ha ezt az egész agyrémet az Alkotmánybíróság megsemmisítené!

 




Nem szeretem

 
Nem szeretem

ha fenyegetnek.Még ha az, aki küldi nem is akar nekem rosszat, csak kapott egy ilyet. Jobb esetben el sem olvasta, rosszabb esetben félelemből küldte el nekem.

Nem szeretem

az olyan körleveleket, amik azzal fenyegetnek, hogy ha nem továbbítom őket, x szerencsétlenség vár rám.

Semmilyen körlevelet nem szoktam továbbküldeni, de ilyet pláne nem.

Nem arról van szó, hogy a vicceseknek, a bájosaknak, kedveseknek  nem örülök,de efféléktől kérlek, kíméljetek meg! :(((

Hiszek a szeretet erejében, az áldásban!

Nem vagyok babonás, nem hiszek az átkok erejében

- vagy a szívém legmélyén mégis?

Mindenesetre ne kísértsetek!

Köszönöm!

 

És nehogy már morgolódással fejezzem be a mai napot:

Íme a mai ( pillanatok alatt kész) vacsorám:

gesztenyelisztbe  forgatott fűszeres  szűzérmék  törtkrumplicsónakon eveztek be a pocakomba.

HMMM... nagyon finom volt...




Előkészületek

 
Előkészületek

Tegnap kora reggeltől késő estig itt volt nálam Zoli karácsonyi ajándéka: egy takarítónő.

El lehet képzelni, hogy mekkora kosz lehetett ha 13 órába került a rendrakás. Nem sokat tudtam segíteni neki.

Most minden ragyog. Remélhetőleg karácsonyig már nem tudok nagy rumlit csinálni.

Ma délelőtt meg kimentünk a piacra bevásárolni.

Alig másfél óra alatt végeztünk is. Azért a néhány szelet halért 2700 Ft-hihetetlen.

Cinkéim kaptak szotyit, meg Doni 1 hatalmas füstölt csontot.

Más években ilyenkor már órákig kell sorba állni a halért, de most 1 ember állt csak előttünk. A TV-ben azt mondták,700Ft körül van a ponty kilója. Gondöltam, akkor a halszelet 1000Ft körül lesz. De nem: kemény 1700Ft kilója. Csoda, hogy nem tapossák az emberek egymás sarkát érte?

És kaptunk csillagszórót is. Igaz, ez is nagyon vékonyka, de legalább kétszer olyan hosszú, mint a tavalyi. 5szál 150 Ft.

Vettem még 1 kiló savanyú káposztát is, teljes tejet, biotejszínt

1 bácsika árult naspolyát, és birssajtot. Naspolyát vettünk, (Zoli imádja) bár az is ménkű drága volt. Kíváncsiságból rákérdeztem a sajtra is: 10 deka 300Ft mondta.

Nem volt ugyan betervezve, de megláttam bébi kagyló, és bébi tengergyümölcsei konzervet. No, az persze nem karácsonyra, csak úgy...

A "próbasütésből" szinte csak morzsák maradtak ma estére. Az első 2 szelet után bőségesen bukkantak elő az aszalt csemegék.

*****************************************************************

Aztán délután újra szakadni kezdett a hó, és Zoli kiment másodjára is havat söpörni.

És Vera megint póráz, és szájkosár nélkül hozta le azt a dögöt. Persze azonnal megtámadta a fiamat.

És még nekiállt feljebb, hogy miért nem kapcsolta föl a villanyt.

Bele sem merek gondolni, ha ez akkor történik, mikor Doni van kint, és én esetleg elfelejtem felkapcsolni a villanyt.

Na, Zoli nagyon berágott, mert még csak bocsánatot sem kért.

Hétfőn, vagy kedden megy Gyurinak az ügyvédi felszólítás.

Mert idáig csak ajánlott levélben kérte.

Szép kis karácsonyi ajándék!

Ráadásul kívülálló ügyvédet kell fogadnunk, és az bizony nem olcsó szórakozás.

Mert ha ráklikkelnek az iroda nevére, akkor az kidobja, hogy a fiam is ott dolgozik, azt pedig semmiképp nem akarja.

Pedig már kezdtem kikeveredni a legmélyebb depresszióból.

Zoli ezek után azt kérdezte, ne utazzunk-e el kutyástól az ünnepekre  valahová!

Ha nem vettem volna meg a halat, talán el is fogadtam volna az ajánlatot, de a mélyhűtőm fullon van. Oda már nem lehet még a halat is beszuszakolni.

******************************************************************

Anyósomnál valami baj van az elektromos árammal. Éjszaka bemondta az unalmast.

Felhívta egyetlen fiacskáját, de ő persze nem hívott szerelőt. 1 órakor Zoli ment át hozzá, és elkezdett intézkedni, persze itt, lent nálam. A villanyszerelők nagy urak án. A fele nem dolgozik hétvégén, a másik felük tényleg szemérmetlenül magas árat kér. Kiszállási díj 6000 Ft, + az órabér 4-és 6ezer között változik, + anyagköltség.

De nincs mit tenni, az öreglány nem maradhat áram nélkül. Zoli megbeszélte, hogy nem mond árat neki, Zoli meg azt mondja majd, hogy ezt adja neki karácsonyi ajándékként.

Szegénynek van gondja velünk bőven, és kiadása is.

Ha ő nem lenne nekünk, mihez is kezdenénk?...

********************************************************************

A havas táj egyébként most gyönyörű. Órák óta nem járt egyetlen autó sem az utcánkban.

Csak most ne jöjjön erre a hóra hirtelen olvadás.

De azért most már igazán megszűnhetne a havazás!

*********************************************************************

19:10 Most jött le Zoli.

Kifizetett 11.000Ft-ot, de még mindig nincs áram.

Árajánlat: minimum 70-80ezer, de lehet, hogy még több, és ez csak a munkadíj, anyagköltség nélkül. Valószínűleg zárlatos lett és leégett a vezeték.

"Boldog karácsonyunk lesz!"

Ráadásul Zoli megint összetűzésbe került Verával!

Ugyanis lejött, miután Zoli újra, immár harmadjára lapátolta el a havat, tilitolizik a járdán a hólapáttal, hogy a kint lapátoló embereknek mutassa, hogy ő lapátol.Mert hát ugye most fogott neki mindenki, eddig vártak, hátha eláll a havazás.

Elképesztő ez a nő. Lehet, hogy megbomlott az elméje?

Merthogy tegnap Tündének is mondta a magáét, mert véletlenül az ő csengőjüket nyomta meg reggel.

Máig csak 1 keskeny csik volt, az is csak úgy ímmel ámmal ledöngölve. Reggel Zoli törte fel a jeget.

Én meg kínomban felbontottam a 29 dekás bébikagylót, meg mivel ez sós lében van, az algakonzervet is, mert az olívás. Alga, és kagyló: tökéletes párosítás.

Sajna, nagyon tömős mindkettő. Csak egyetlen pirított zsömlényit tudtam csak enni belőle.

*****************************************************************

Csak írok, írok, hogy ne gondoljak bele, mi lett volna, ha Doni nem ijed meg a nagy hótól, és kimegy Zoli után, vagy akkor történik mindez, amikor épp nincs itt a fiam, és én nem tudok lemenni, és ...

Éjjel egészen biztos, hogy rémálmaim lesznek: lakástűzben elégett öregasszony, szétmarcangolt kutya, véres hó...

Addig nem nyugszik, amíg el nem költözöm, vagy diliházba nem kerülök, vagy öngyilkos nem leszek...

Paranoia?

Mióta anyám meghalt, azóta egyfolytában meg akarják venni az én lakásomat.

De már anyámnak is mondogatták, hogy vesznek neki 1 kis lakást, a külömbözetből meg élhet, mint Marci hevesen.

És mivel ez 2 lakásos családi ház, ha el akarnám adni, ahogy nem akarom,nekik elővásárlási joguk van.

.*******************************************************************

22:30

Még mindig szakad a hó!

Zoli a garázsban próbálja levezetni a mai nap feszültségét!

Érzem a talpamon, ahogy kalapál valamit!

A viágítást, és a hűtőt ideiglenesen megoldotta, de teli hosszabbítókkal teli az előszoba, a konyha. Csak meg ne botoljon, csak el ne essen. Mert az tuti combnyaktörés, ami neki már egyet jelentene a halállal.

Mocit kénytelen volt levinni a garázsba, mert befújta a hó, hiába van fedél a feje fölött. De ilyen mínuszban idefent tölteni sem lehetne.

A cinték etetőjének a bejáratát is eltorlaszolta. Szegények holnap reggel csak a nagy golyóból tudnak majd enni. Mert szerintem Zoli későn fog kelni,aztán havat lapátol, Míg a madarak már 1/2 9 tájt gyülekeznek az etetőnél.

Azt hiszem, lassan le kéne feküdnöm.

 

 

 

 




Rossz hírek

 
Rossz hírek

Emelik a lakossági gázárat, kb 6%-kal.

Az indoklás kissé különös: kevessebb gázt fogyaszt a lakosság.

Ráadásul én a legnagyobb kompenzációt kaptam idáig. Januártól már az is megszűnik. Nekem ez kb 25%-os áremelést jelent majd.

Az áramdíjra is rátesznek valami használati díjat. Már így is majdnem 10ezret fizetek havonta.

Karácsony után már nem nyit ki a Bosnyák téri piac.

Több, mint 2000 ott vásárló tüntetett a megmaradásáért. Úgy néz ki, hiába.

Ez az utolsó olyan pesti piac, aminek még megvolt a piac hangulata.

Régen, míg át nem formálták, imádtam a Lehel piacra járni. Most már nagyon nem szeretem.

Hol fogok én most vásárolni?

Mert bevásárlóközpontban sosem veszek sem húst, sem zöldséget-gyümölcsöt.

Ez volt az a piac, ahová segítség nélkül tudtam járni.

Mi a fenének az újabb és újabb bevásárló központ?

A kis földalattinál is építeni akarnak egy szórakoztató központot, szállodával, üzletekkel.

Megadták Zuglónak a kegyelemdöfést.

Nem  javítanak az állapotomon ezek a hírek. És bizony ez az állandó, szakadó eső sem. Nyáron bezzeg hetekig nem esik.

 




Próbálkozom

 
Próbálkozom

de képet nem sikerült föltenni...

Így aztán elkeseredésemben a megpucolt dióval vígasztalgatom magam.

Jó kis hízókúrára kényszírt a freeblog.

2 délután alatt elcsemegéztem 30-40 dekát.

Úgy vagyok vele, mint a csipsszel. Amíg el nem fogy, nem bírom abbahagyni.

Csak hát csipsznél roppant egyszerű. Nem veszek...

De a dió itt van a garázsban...

Jaaajjj!

 




Sok ez egyszerre

 
Sok ez egyszerre

Már amikor behajtottunk a kapun, láttuk, hogy Zoli nem hozatta meg a téglákat. Fel is hívtam azonnal, hogy mi ennek az oka? Persze üzenetrögzítőre volt kapcsolva.

Aztán a háznál meglepetéssel tapasztaltuk. hogy lakatjaink száma megduplázódott.

Telefon Vilinek: hol van a lakatkulcs? Nem ő rakott rá.

Telefon gondnoknak: ő sem.

Levertük.

A ház nem volt kucsrazárva.

Belépve iszonyatos bűz fogadott. 

Véletlenül bezárt, és elhullott állatra gyanakodtunk.  De semmit nem találtunk.

Kint a kertben néhány fenyő, és boróka féloldalasnak tűnt. Jobban megnézve friss metszésnyomokat találtunk.

Zoli nyitja a csapot, hogy kezet mosson. Nincs víz.

Le az aknába: ki van cserélve az óra. Értesítést persze nem kaptunk róla.

Nyitom fel a mélyhűtőládát, hogy a táskába pakoljam a tartalmát, és kis híján beleszédülök.

Innen jött tehát a bűz. A karácsonyra szánt potyka, ott hagyott  fél kilónyi csukapecsenye (szűzérme), vagy 2-3 kilónyi lefagyasztott spenót, 4-5 adag lecsó, néhány pár debreceni kiolvadva úszkál büdös lében.

Első gondolat:  tönkrement a mélyhütő, még boldog is voltam, hogy ez nem a nyári hőségben, fullra pakolva történt..

Aztán jobban megnézve: gondosan kihúzva minden a konnektorból.

Mivel nem hiányzik semmi, körberöhögne a rendőrség feljelentés esetén. Meg aztán minek is rohangáljunk a rendőrségre?

Gondnoki bosszú. 

Eszünkbe sem jutott, hogy nem adta vissza K. dokiéknak a kulcsokat.

Pedig föl sem mondtunk neki, csak októbertől tavaszig nem kértük a "munkáját".

Betérve Vilihez, elmondta, hogy néhányszor látta a kertben. 

Sőt, tegnapelőtt fenyőgallyakat pakolt a kocsijába. 

Ő csak úgy tudta, hogy a téli hónapokra nem fizetünk neki, de várjuk, hogy hozza, és ültesse a megbeszélt helyre a málnavesszőket.

 

Erzsikét pár nappal az után, hogy én hazajöttem, elvitte Zoli  Erdélybe. Azóta is kórházban van. Gondolom, a Pszihiátrián kezelik.

A kecskék  Vili gondozásában.  Zoli megígérte 3 napja, hogy elviszi magukhoz. De ott nem lenne fedél a fejük felett, és ha napokig nem jön haza, elpusztulnak. Neki is tartoznak, mert hónapok óta ő tartja, eteti, gondozza őket. Most, hogy el vannak törve az ujjai,ő is segítségre szorul a gondozásukban.No, meg kifizette helyettük az áramszámlát. Ezekért Erzsike nekiígérte a 2 kecske szaporulatát.

****************************************************************************

Itthon Doni alapos szimatolást végzett rajtunk.

A ruhák alapos kefélést igényelnek, mielőtt a mosógépbe kerülnek. Így aztán a kanapén hagytam őket.

És láss csodát, a kutya éjszakára nem jött a lábamhoz aludni, hanem befészkelte magáta levetett ruháim közé. Talán álmodott is a szabadságról, és a kis barátnőjéről.




Ha hűséges vagy

 
Ha hűséges vagy

akkor hülye vagy?

 




Mi lehet a hiba?

 
Mi lehet a hiba?

Segítség!

Ha IE-t használok, ahány kattintás, annyival megy össze a képérnyő. A végén már csak 1 keskeny sávban tudok dolgozni. Alul lesz egyre szélesebb sávban fehér a képernyő.

A helyzet egyre fokozódik....

Zoli az éjjel letöltötte a legújabb, 8-ast, e a problémát ez sem oldotta meg! 

És ezeket ezt a  mustár kollekciót és  csigakonzervet kaptam Francia honból:

Igencsak érdekes színük van. Már csak otthon bontom fel őket.

De azért azt sem értem, hogy többszöri kísérlet ellenére mindíg fölülre pakolja a képet!

 

 




Szőlő árak

 
Szőlő árak

Tegnap este a Híradó azzal foglalkozott, hogy milyen alacsonyak lesznek idén a szőlő felvásárlási árai, ha egyáltalán el tudja adni a kistermelő!

Mert a hordókban még ott a tavalyi bor is.

A válság miatt mindenki az olcsó külföldit veszi...

A gondnok, helyesebben Báder Úr mélyen hallgat az árról. Pedig 100Ft/kiló alatt nem adjuk oda. Akkor inkább Vilivel készíttetjük a bort felesben.

Nála szerencsére alig marad bor- jó, ha kitart  Újborig. Legfeljebb veszünk egy-két 100-200 literes tartályt. Mert a boroshordóink, ugye, nincsenek kezelve.

Szegény Hawahéknak sem érdemes leszüretelni a bodzát. Pedig milyen finom is a bodzalekvár, meg a bodzaszörp!

Írja, hogy bodzából lehet pálinkát készíteni. Vajon bort is?

Érdekes: Fügeborról hallottam már, de fügepálinkáról nem. És most először hallok bodzapálinkáról- de vajh készülhet - e bor?

 




Paradicsom befőzés

 
Paradicsom befőzés

Hétfő reggel szedtem paradicsomot, és káromkodtam. 

Nagyon sok megrohadt a szombati esőtől.

Elsőre csak kb 5 kilót akartam feldolgozni, próbaképpen.

Végül 4,5 kiló lett belőle.

Mostam, szárítottam.

Rengeteg üveget elmostam, gondolván, hogy napokig paradicsombefőzéssel leszek majd elfoglalva.

Most áldom magamat, hogy csak ennyivel kezdtem.

Tegnap hajnali 6-kor fogtam neki. De ez a passzírozó, tényleg rémálom. Aki kitalálta ezt a vákumtalpat, azt ezerszer elátkoztam. Szerintem sosem próbálta használni . Mert kb 3 tekerésig bírja tartani magát...

3 kezem meg ugye nincs. A ballal le kellett szorítanom, jobbal tekerni, a harmadikkal meg a nyomót kellett volna használni...

A bal kezem persze percenként görcsölt be...  Kerek 3 órán keresztül kínlódtam a passzírozással. Most rettenetesen fáj a csuklóm, a vállam.

Az már csak hab a passzírozón, hogy a magozott héjat is 3-szor kellett visszatenni, mert rengeteg lé maradt még benne. Úgyhogy  ki kell majd találni, hogyan lehet jövőre használhatóvá tenni ezt a szerkentyűt. Vagy el kell majd jövőre anyósomtól kérni a szitát.

Végül 3 liternyi lett belőle.

A nem egészen épekből ma reggel készítettem vagy 3 liternyi paradicsomlevest.

Hidegen is imádom.

Úgyhogy még néhány kilót lefagyasztok majd, no, meg jó pár kiló lecsót is gyártok a fagyasztónak.

Vagy próbáljak meg eltenni néhány üveggel magozatlamul?

Végső soron nyáron a paradicsomlevesbe is csak a héját szoktam lehúzni.

 

Tegnak leszedtünk még Erzsikável 2 láda csemegeszőlőt, aztán úgy döntöttünk, hogy mivel a seregélyek nem bántották, a tőkén hagyjuk még egyelőre, hadd cukrosodjon tovább.

 




(buta)Paraszti ésszel gondolkodva...

 
(buta)Paraszti ésszel gondolkodva...

A paraszt ezúttal a szó rossz értelmében használva.  Mert amúgy a parasztot nagyon becsülöm!

 

Panaszkodom a szőlőt kacsoló munkásnak: (ő tulajdonképpen nem paraszt, csak 1 segédmunkás. Rotációs kapával a múltkor kikapálta a szőlő közé vetett krumplimat. Gaznak vélte)

-Nem kötözték karóhoz a paradicsomot, elterül a földön, így aztán, hogy ne rohadjon meg, féléretten vagyok kénytelen leszedni, nem beszélve arról, hogy 1-1 ág le is törik közben.

-Hát, ne szedje le. Ha néhány szem megrohad, ott egye a fene. Ahol hektárszám van vetve, gondolja ott is kötözgetik?

Az agyáig nem jut el, hogy ahol tömegével, eladásra termelik, ők nem akarnak naponta, néhány szemet folyamatosan enni. 

Bár ki tudja, lehet, hogy ott is karózzák. Sosem jártam még paradicsomföldön. Egyébként nem hiszem hogy lenne több hektáros paradicsomföld. Mert ez tényleg nem egyszerrre érik. Szakaszosan kell szedni, mint a dohánylevelet, vagy a kávét. Úgyhogy ezt alaposan elb...-ták.  

Meg egyébként is, a rothadó rohasztja a többit is .

Én tényleg nem értek a mezőgazdasághoz, de azt azért tudom, hogy amikor megveszem zsákban a krumplit, át kell válogatni. . A nem ép darabokat külön tenni, és azt használni el először. Télen, amikor lecsírázom a burgonyát, akkor is ki kell válogatni, és kidobni, ami kezd rohadni. Ugyanígy kell eljárni a hagymával is.

Régebben, amikor a Körvasútsoron még nagy háztartást vezettem, akkor ősszel 2-3 mázsa krumpli, 50 kiló hagyma vándorolt a piacról a pincénkbe. Jó, földes pincénk van ott.

No, jövőre erre is oda fogok figyelni. Ha valaki leveri nekem a karót, én is fel tudom kötözni.  Karó meg van bőven.

-És a dinnyét sem érdemes forgatgatni, mert ahol több hektáron terem, ők sem forgatgatják...

Egyébként én hallottam olyat, hogy amíg még méregdrága  a dinnye, ők is úgy csinálják, hogy kissé megtörik a szárát, és forgatják, hogy hamarabb beérjen. Súlyra ekkor ugyan már nem gyarapszik, de villámgyorsan érik.  Ezért is forgattam meg néhányat.

Én nem tudok egyszerre 1 mázsa dinnyét megenni, így pár db-ot forgatgatok, hogy előbb érjen, a többit nem mozgatom....

Így is borzasztó, hogy a karalábé, patisszon egyszerre érik be. Mert fentről is le lett szedve 5  csillagtök.  Szerencse, hogy csak ennyi.  Az egyik szomszéd meg néhány spárgatökkel szeretett volna megajándékozni.  Nem fogadtam el, mert már majdnem megtelt a 350 literes mélyhűtő. És még szeretnék néhány kiló lecsót lefagyasztani.

Ma mégsem mentem be Bicskére, mert tegnap este Zoli telefonált: Ma dél körül jön. Így aztán itthon maradtam sütni-főzni. Hajnaltól : tartármártás készítése, nem üzleti majonézból. Tejszinhab fölverése, vegyes lekvárral bekeverve, a marcipántorta tetejére. Patisszon , cukkíni pucolás- azt hiszem, jövőre inkább cukkíni- azt pillanatok alatt lehet hámozni, nem úgy a csillagot. Azt farigcsálni kell. Készítettem volna töltöttet, de mivel a sütő nem működik...

Így aztán sült májdarabokkal kevert rizst készítettem mellé.

Még jó hogy a rántani való zöldséget csak citrommal locsoltam be, de még nem sóztam, mert délben kaptam a telefont, hogy csak holnap...

Nem mondom, hogy nem kaptam föl a vizet...

Igaz, délután még bemehetnék, de rettentően elfáradtam.

Pedig a paradicsompasszírozót mindenképp vissza kell vinnem. Hiányzik belőle 1 alkatrész.

 

 




Hogy én mekkora ökör vagyok!!!

 
Hogy én mekkora ökör vagyok!!!

Egész éjjel nem aludtam!

Forgolódtam, remegtem az idegességtől, és a lakásban terjengő bűztől.

Először a hagyma, fokhagyma lett kiebrudalva a tornácra. Beleszagoltam, de semmi bűz.

Aztán Donit gyanúsítottam, hogy esetleg megint befosott valahová, vagy behurcolt, és eldugott valami bűzlő tetemet.

 Otthon általában a párnám alá szokott "elásni" mindent. Itt inkább a szomszéd veteményes kertjébe. 

Nosza lekaptam az ágyneműt, de semmi...

Aztán elemlámpával bottal lehasaltam, és bevilágítottam az ágy alá.

Meg is találtam a legurult gázsprayt. Szerdán, mikor bementem Bicskére, valószínűleg Doni verte le az ablakból. Föl sem tűnt a hiánya. De ez sem a bűz forrása.

Kb 20 perc alatt sikerült is feállnom. Ekkor már hajnali  fél 3 volt.

Ma aztán meggyanúsítottam a mosogató lefolyóját is. Beleöntöttem 1/2 flakon  Domestost.

A szag maradt, és egyre fojtogatóbb lett.

Egész nap őrjöngtem, aztán délután végre leesett a tantusz.

Mivel minimális szemetem keletkezik, van, hogy napokig semmit nem dobok a szemetesbe. Minden megy a trágyadombra, a papir meg zacskóba gyűjtve, hogy ha majd fűteni kell...

Én a halas-zacskót is kiöblítettem, igaz, nem mosogatószeres vízzel-most már tudom, hogy nem voltam elég alapos- és úgy dobtam a szemetesbe. No, most gondosan bekötöttem a zsák száját, az edénybe meg  Domesztosos vizet öntöttem. Persze kint vannak a tornácon.

És most azon gondolkodom, hogy elveimet feladva, ne vigyem-e ki a zsákot a bozótba.

Mert ha nekem éjszaka a macskák szétszedik... hááát...

No, meg Zoli sem tudja betenni a csomagtartóba. A kutyakonzerves dobozokat is csak alapos mosogatás, szárítás után szoktam beletenni.

Azt hiszem, ezegyszer én is "illegális szemétlerakó" leszek!

  




A szőke agyú asszistens

 
A szőke agyú asszistens

most már fekete helyett sárga hajjal  írta ki a rossz receptjeimet. A patikus 9-ből 1-et talált elfogadhatónk  közgyógyra. Ezeket a recepteket, mint mondta, fokozottan ellenőrzik. Kiadott még 1 fizetős altatót, bár abba is kézzel volt belejavítva-10 db-os átírva 20-asra. Kaptam az eredeti tízest. Azon nincs TB támogatás.

Az meg egy másik dolog, hogy több, mint 3/4 óra késéssel kezdték a rendelést. Elméletileg ma 8-tól  1/2 10 ig lettek volna. Ehhez képest utolsónak, 10-kor kerültem be, pedig 3/4 8 kor, 6-ként érkeztem, 14-ként jutottam be.

Jövő szerdán ezért ismét tali, vele.

Mindjárt felrobbanok :-(((

 




Tehetetlen a polgármester?

 
Tehetetlen a polgármester?

Reggel kijött a polgármester helyettese, szemlézni a bejelentésemet.

Hiába tudtam a rendszámot, az autó típusát, nem tudtam fényképet prezentálni, sem pontosan megmutatni, melyik szemetet tették le.  Tán meg kellett volna kérdeznem tőlük, hogy bocs, uraim, melyiket tették le Önök? És föl kellett volna tartóztatnom esetleg őket, míg kiér valaki? Mutattam a keréknyomokat is a legázolt gazban. A nyomon haladva, ő látta a lerakott sittet. De én, a múltkori kullancs- kalandom után nem merek rajta végig menni.

Azt mondta, tudja, hogy rengeteg szemét van,de az Önkormányzatnak nincs pénze összeszedetni, elszállítatni. Tán mégis lenne, ha megbüntetnék az illegális szemetelőket. Kértem, tegyenek a telkem végébe, az ösvény elé is egy táblát, ne csak az út elejére. - Nincs rá pénz, és aki le akarja tenni, úgyis leteszi. A megoldás térfigyelő kamera lenne, de hát arra nincs pénz, és megszámlálhatatlan illegális lerakó van a környéken.

*****************************************************************************

Vili persze elfelejtett kukoricadarát hozni. Csabdin vannak ugyanis az állatai, meg a kukorica.

Holnap megyek be Bicskére, orvoshoz, patikába...

Remélem, a számos üzlet közül valamelyik csak tart kukoricadarát. Mert a juhtúrót Zoli szombat reggel vette, gondolom csütörtökön szállították az üzletbe. Utaztatta Füredre, onnan meg ide, míg végre hűtőbe került. Azt csak remélem, hogy eszébe jutott hűtőbe tenni. Bár lent csak 80 literes kis hűtő van, és Péter már hetek óta ott van, gondolom, teli a hűtő.

Így aztán 2 karalábét hoztam be a kertből, és üres karalábé főzeléket ettem. Nem sok maradt belőle...

*****************************************************************************

Hogy ne végződjön azért ilyen borongósan a mai bejegyzés:

Doni  kitalálta pozitúra, hogy mégiscsak velem aludhasson egyágyban. A párnán a rossz rongyot 2-3 naponta cserélem. Mire alvásra kerül a sor, már nem koszos a lába.

 

 

 

 




Felháborító

 
Felháborító

ami a BKV-nál folyik...

100 milliós végkielégités, közös megegyezéssel elbocsájtva, azután dolgozik tovább, milliós fizetésért, ugyanott...

És a bérlet, a villamosjegy ára az egekben...

 

**************************************************************************

Citadellával meg megint újabb visszásságok!

Miért nem lehet ebben az országban végre rendet tenni?

***************************************************************************

 

Délután a székem mellett találtam 1 hatalmasra nőtt kullancsot. Donin van kullancsnyakörv. Valószínűleg én kaparhattam ki magamból. És én nem vagyok beoltva... Remélem, nem volt fertőzött. Rátapostam. Kipukkant. Rengeteg vér volt benne.




Azért most már tényleg elég

 
Azért most már tényleg elég

volt az esőből!

6-8 héten át egyetlen csöpp se, most meg jön az áldás csőstül.

Természet! Nem lehetne egyemletesebben  elosztani?

Még jó, hogy vittem magammal esőkabátot. Ezzel a húzással legalább délelőttre elriasztottam az esőt.

1/2 9 körül indultam. Még jó, hogy visszajöttem a szabadidő felsőért.

Sok boltban jártam, sok mindent beszereztem: a rozscipó persze elfelejtődőtt.

Cipészt sem találtam sehol. Végre az SZTK-ban mondták, hogy szerda délutánonként  jár hozzájuk az ortopéd cipész.

 

Utolsónak tértem be a Turiba- hogy egy kis élvezet is legyen. 

Most mindent egységáron, 500 Ft-ért adnak.

Találtunk is az én méretemben 1 barna vászon gatyót.

Nyugat világban mindenki nádszálvékony? Mert nekik valóból Dunát lehetne rekeszteni.

Vagy az ilyen kövérek, mint én, nem hordanak nadrágot?

Csöpörgő esőben , viharkabátban indultam haza. És egyáltalán nem izzadtam bele.

Mióta hazaértem, egyfolytában zuhog az eső!

És én fázva kuporgok a gép előtt. Semmihez nincs kedvem... Ki kéne menni a hátsó szobába üvegekért, hogy legalább a szörpöt ... Mocit sem tettem töltőre... Hidegem van... Vacogok... De júliusban befűteni?

Darálóhoz kart nem kaptam, de Vili megígérte, hogy meghegeszti.

Miért kell mindent kidobni, ha csak alkatrész kell hozzá?

Nem tudna valaki megdobni néhány szem fodormenta maggal?




A patikában az új eladó nagyon nem jön be nekem

 
A patikában az új eladó nagyon nem jön be nekem

Kinéztem néhány akciós dolgot a patikában: úgyis fogytán, heteken belül úgyis venni kell, úgyis megy föl az áruk...

Gondosan bekarikáztam a kiválasztottakat, úgy mentem a  megszokott patikámba.

A lányka meg is jegyzi, hogy a Bilobil Forte, az nem akciós... Tudom, mondom, de elfogyott...

Fizetek... kártyával...

Csak otthon nézem meg a vásárolt termékeket. A naptej dobozát túl kicsinek találom 100ml-esnek. Nézem: Ez bizony csak 50 ml.

Tárcsázom rögtön a patikát, reklamálni. Elő is kerítik rögtön a leányzót: -igen, megvan a számla is.  Csak 50 milis volt, de annak az árát ütöttem be! Persze, hogy esetleg szólni kellett volna, hogy nem az akciósat adja?

Az akciós 100 milis ára 3495 Ft az 50 milis 4075 Ft.  (Az akció június 1-től indult, én 3.-án mentem)Az áru a pult mögött van, zacskóba teszik rögtön, és én bízom benne, hogy azt és annyit  adnak, amit kérek. Remélem, a gyógyszerre azért jobban odafigyelnek... Évek óta idejárok, és még nem volt gondom...

Még ma 5 után mehetek érte, kihoznák, de mivel kártyával fizettem...   




Hát már sose szabadulok Pestről?

 
Hát már sose szabadulok Pestről?

Tegnap már nagyon korán elindultunk Baboshegyre. Én kissé kialvatlan voltam ugyan, de elindultunk fullra töltött kocsival, persze kutya nélkül.

Közben Zoli meggyőzőtt, hogy vissza kell jönnöm még 1 hétre Pestre.

Ha már érne a cseresznye, a meggy, hozunk föl, és itthon főzöm be. 

Mikor leértünk, Zoli körülnézett, és megállapította, hogy a borsót már szedni kéne, és a fölső gyümölcsösben is 3 cseresznye és 3 meggyfa nyög az érett gyümölcs súlyától.

A szemek kisebbek ugyan, de finomak. Föltettem főni a krumplit, merhogy reggeli nélkül indultunk. Zolinak hoztam az osztálytalálkozóról 1 adag birkapörköltöt. Addig ő boylert szerelt, és közben elkezdett esni az eső. Zuhogott...

Borsót szedni lehetetlen volt. A jövő hétig azért még kibírja.

A cseresznyére már rákaptak a seregélyek... Szerencsére a fa tetején kezdik, amit mi még létra tetejéről sem tudnánk leszedni.  Meg aztán ekkora mennyiséggel úgysem tudnánk mit kezdeni...

Szerencsére a germensdorfiak még nem érnek.

Zoli sárban cuppogva, de leszedett vagy 12-15 kilót.

A cseresznye nagy részét szerencsére elvitte enni.  

De  a többi feldolgozása rám várt. Még a negyedét sem magoztam ki, mikor a meggymagozóm eltörött. Szerencsére Kláritól megkaptam az övét örökbe.

Kora reggeltől késő estig kisebb megszakításokkal, de magoztam. Mert ez sem tökéletes, nem dobja ki a szemeket. Egyesével ki kell löködni belőle.

3 meggyfa 3 fajta termése most egyszerre érett be. A régi tulaj szerint 1-2 hét külömbség azért szokott lenni. Szerencsére az alsó kert fáin még teljesen zöldek a bogyók.

 A világos színű nem tudom milyen fajta, nagy szemű, de puhány, savanyú, és romlik. a felét kidobáltam.

De a cigány, és a pándi az nagyon finom!

 

Szóval nem fogok unatkozni a nyáron...

 

 




Régebbiek | Végére »